Bodicsek FC
                                                                                                                                 - Vagyunk akik vagyunk!
MENÜ

 

 

 

2013.05.22. Új lelátó mellé új mezek és logó

Befejeződött a stadionátalakítás első lépése, ami mellé még egy örvendetes hír járul: elkészült az új szerelés a csapat számára.
Köszönet érte TKC19 kollégának aki volt olyan jó fej, hogy legyártsa őket. Bár szeretem volna, ha a mezekre az ő csapatneve kerül mezszponzorként, de a maradt az eredeti. Természetesen így is elégedettek vagyunk az eredménnyel.
A hazai mez nem véletlenül hasonlít a német rekordbajnokéra, hisz a nyolcvanas évek vége óta a szurkoljunk vagyok. Az első BEK-döntő amit láttam a 87-es Porto elleni meccs volt, ahol ugyan nem nyertek, de az én szememben azóta is ők a legjobb csapat. A mi mezünk a kétezres évek sikercsapatáéra hasonlít leginkább, akik 2001-ben megnyerték a BL-t.
Az idegenbeli mez szintén egy általam kedvelt csapat mezére hasonlít, ők dél-Amerikában találhatók és a saját hazájukban szintén rekordbajnokok.
A régi piros-zöld és zöld-piros szerelések megtekinthetők az új lelátó VIP részlege mellett kialakított trófeaszobában, ahol az ellenfelektől összegyűjtött több száz csapatzászlók mellett megtekinthetők a csapat által megnyert kupák és serlegek is.

Remélhetőleg az új szerelésben is folytatja a csapat a remek szereplését, szurkoljunk együtt érte!


 

2013.05.22. Weblapot a csapatnak

Egy délutánomba került és összehoztam a csapatnak egy saját weblapot. Igaz, hogy kezdetleges, de hát nem vagyok én weblapszerkesztő, csak egy lelkes amatőr...

Azért nem lett rossz, ráadásul ingyen van :)

Akinek kedve és ideje van látogassa meg és szavazzon. A kérdés, hogy érdemes volt e elkészíteni a weblapot :)

A weboldal címe megtalálható a csapatinfóknál.

 


2014.05.25. Szabó Máté - 500

A tizenharmadik szezon utolsó mérkőzésén játszotta az ötszázadik bajnoki meccsét a Bodicsek FC színeiben a veterán Szabó Máté (ID 737593). Ennek elismeréseként – a csapatból elsőként – bekerült a Hírességek Csarnokába.
Már a csapat megalakulása óta tagja a keretnek és már a kezdetektől stabil kezdőember. Igaz, hogy nem kiemelkedő képességű, de 179 ÖÉ-ről küzdötte fel magát a mostani tudására. Első edzése 2010.06.08-án mindössze 0,07 volt :)
Bajnok lett a negyed- majd a harmadosztályban, egyszer bronz és háromszor ezüstérmet szerzett a második ligában, bukott és nyert meg osztályozó meccseket, és segített megragadni az első osztályban. A mostani szezonban megjárta velünk a nemzetközi porondot is a Kupagyőztesek Kupájában.
Nagyon régóta viseli a csapatkapitányi karszalagot és bár jönnek a fiatalok, szezonról szezonra bizonyítja, hogy helye van a középpályánk jobb oldalán.


 


 

Asztali nézet